Számtalanul, színesen – diszkalkulia & szinesztézia

Milyen érzés diszkalkuliásnak lenni?

Képtelen vagyok megállapítani, hogy hányan vagyunk a szobában. Ahelyett, hogy hangosan és nagyon lassan, az ujjamon kezdeném el megszámolni a vendégeimet, találomra előveszek valamennyi tányért és evőeszközt, előre sejtve, hogy majd valószínűleg utólag kell kimagyarázom a felesleget vagy a deficitet. Természetesen nem arról van szó, hogy a freudi tudattalan elfojtások jegyében hiányolnék valakit, vagy meg akarnék szabadulni a jelenlévők egy részétől – ellenkezőleg, nagyon is kedvelem őket. Név szerint fel tudnám sorolni mindegyikőjüket, jó eséllyel a születésnapjaik dátumát is tudom. Emberszámba veszem őket, de számszerűsítésük gondot okoz.

Egy széles folyó partján állok a nyirkos éjszakában, a ködbe vesző túlpartot kémlelem, az átjutás azonban lehetetlen: hiányzik egy neurális híd, amin átsétálhatnék. Mások észrevétlenül kelnek át a saját hídjaikon, de ők nem én vagyok, és ez fájdalmasan nyilvánvaló.

Milyen érzés szinesztéziásnak lenni?

7 x 7 = ? Két sápadt-indigó színű tornyot látok a szürkeségben, melyek az összeadás keresztségében (mellyel kicsit jobb barátságot ápolok) egy mattfehér karóvá és egy okkersárga székké szoktak változni. Jól tudom, hogy most ez nem fog működni, mégsem tudom elengedni ezt a látomást, folyton villódzik a tudatomban. +, X, - és / kicsik és színtelenek, ezért többnyire nehéz őket számításba venni, az intenzív színérzetek elterelik róluk a figyelmem. Hétszerhét. “Képzelj el hét krumplit, s ha ez megvan, képzeld el hétszer ezt a hét krumplit” – tanácsolják, én azonban egyetlen hatalmas krumplit látok, amiből makroszkopikus komplexitású csíra nő, ennek pedig már végképp semmi értelme.

Rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg egy aritmetikai műveletekre alapvetően alkalmatlan infrastruktúrát használok számoláskor, ami egészen ötletes megoldás megfelelő mentális modulok hiányában: a “módszer” pont annyit tud, amennyi a túléléshez szükséges.

8 komoran barna, 6 émelyítően sütőtökszínű, 3 arcátlanul sárga, 2 egy türkiz lombok mögött rejtőző hattyú és így tovább. Az egyes numerikus karakterek az esetemben nem számérzetet vagy számfogalmat kódolnak, hiszen ez a technológia valamilyen okból nem áll rendelkezésre a diszkalkuliás agyban (vagy csak nagyon kezdetleges, sérült formában), így egyfajta kompenzációként színhangsúlyos vizuális érzetekre vetítettem rá az egyes szimbólumokat. Ezek állandó és élénk asszociációk, melyek a kognitív behangolódás kezdeti szakaszában rögzülhettek, természetesen tudatos irányítás nélkül.

Nyilvánvaló azonban, hogy ez a struktúra nem bírja a terhelést, hiszen nem skálázható. Ebben a rendszerben a számok unikális létezőkként szerepelnek, egymástól teljesen független karakterek vagy atomizált univerzumok formájában, melyeket kizárólag az esetlegesség sodor egymás mellé. A számok közötti szekvenciális és hierarchikus összefüggések nehezen átélhetőek, 315 és 351 között nincs szívbemarkoló különbség, hiszen annyi történt, hogy Egyes átállt Ötös jobb (vagy bal?) oldalára (az iránytévesztésről és orientációs nehézségekről még lesz szó). Neurotipikus embereknél – talán, bár kifejezett kérésemre is csak kevesen nyilvánultak meg a témában – a már meglévő intuitív számérzethez kapcsolódik a szimbólum (9), mely annak előhívására szolgál. Esetemben azonban a számvakság következtében megfordult a folyamat, magához a szimbólumhoz (9) tetszőlegesen csatolódtak a részben a szám alakja által inspirált illetve tetszőleges, komplex esztétikai benyomások, mert ez volt az akkor elérhető legoptimálisabb differenciálási mód.

Ugyanez a szinesztéziás architektúra azonban más területeken kifejezetten adaptív módon működik – az ABC színkódolt betűi a belőlük formált szavak hangzásával és gazdag jelentéstartományával karöltve olyan intenzív érzelmi élményt okoznak, ami lényegesen megkönnyíti a nyelvtanulást. Tekintve, hogy a nyelvben nincsenek klasszikus értelemben vett logikai összefüggések (a szóalakok arbitrárius módon társulnak a szemantikai egységekhez – azaz, a szó formájából nem lehet a jelentésére következtetni és vica versa), tanulásához remekül illeszkedik ez az asszociatív, összeérzékeléses kódolási módszer.

Felmerül a kérdés, hogy matemaikai ösztön hiányában, a szinesztéziás kapcsolásokon keresztül véghezvitt számolás vajon valódi számolás-e. Meglehet, hogy a szinesztéziás-diszkalkuliás semmiben sem különbözik a kínai szoba gondolatkísérletben szereplő operátortól, aki nem tud kínaiul, de képes a bemeneti és kimeneti értékeket sikeresen összekötve azt a látszatot kelteni, hogy mégis.

Felhasznált irodalom:

• “Numerikus képességek idegrendszeri alapjai” (Wikipedia)
• Juhász Levente Zsolt: A szinesztézia pszichológiája (2005, ELTE, doktori disszertáció)
• Cytowic, Richard E. “Synesthesia and mapping of subjective sensory dimensions.” Neurology 39.6 (1989): 849-850.