Intuíció vs. Szorongás

Hogyan különböztessük meg a parttalan szorongást az intuitív felismeréstől?

A félelem egyértelmű: a veszély itt van közvetlenül előttem, - nincs kérdés, - azonnal menekülőre kell fogjam (vagy a másik két opció). Zsigeri, direkt - és sokszor automatikus cselekvéssel jár.

A szorongás elsősorban egy kognitív glitch, amihez társulnak kellemetlen szomatikus jelenségek. A szorongás gondolati magja: el kell kerülnöm egy (még nem látható, távoli, ismeretlen, rejtett) veszélyt. Az igény, hogy ilyen érzelmi radar funkció létezzen, teljesen indokolt, azonban maga a szorongás legtöbbször nem képes ezt a feladatot ellátni - olyan, mint egy túlműködő mozgásérzékelő, ami elröppenő legyekre, fuvallatokra vagy szellemekre is feleslegesen bejelez.

Az a tényező, ami a szorongást önmagába visszaforgatva duzzasztja: a kétely. Hihetek-e annak az érzésnek, hogy itt valami nem stimmel? Vagy téves riasztás ez is? Pontosan ez a bizonytalanság a dolog jelentőségében, ami a legtöbb szenvedést okozza, és aminek következtében a gondolat két egymást kizáró lehetőség között oszcillál egyre gyorsuló ütemben. Nem lehet, hogy…? És néha lehet, hogy… (A), máskor pedig nem (B). Ha (A), azonnal meg kell tenni az ebből kövekező lépést, ha pedig (B), akkor az azzal ellentéteset. (Menjek vagy Szeressek? Maradok, de szorongok.)

Nincs azonban tiszta válasz, csak a kétely. Ebből a csapdába-esettségből, döntésképtelenségből ered egy extra réteg gyötrelem, ami az esetlegesen bekövetkező (vagy már bekövetkezett) negatív esemény által okozott fájdalmakat csak növeli, annak elkerülését azonban többnyire nem segíti elő.

A szorongás lehet jogos (azaz, jelezhet olyan helyzetet, amiben még fel nem tárt, potenciális veszélyforrások vannak), de az esetek túlnyomó többségében nem hasznos, és még ha jogos is, kisebb mértékben járul hozzá a helyes ítéletalkotáshoz és döntéshozáshoz, mint az intuíció. Ez utóbbi minőségileg, érzelmileg nagyon más élmény (persze szorongás csapódhat hozzá, de a kettő különválasztható).

Az intuíció során jellemzően nincsenek testi tünetek. Nyugalom van, valamiféle üresség, aminek az íze lehet semleges, akár édes vagy keserű, attól függően, hogy amire rájöttünk, az pozitív, vagy negatív. De nincs az a pánikszerű zakatolás, ami a szorongásnál; és pontosan a kétely megszűnése jelzi azt, hogy az intuitív döntés lehetősége megteremtődött. Magam is megéltem ezt, többnyire hosszú, vívódással teli, szorongós időszakok után, amikor is - látszólag spontán, tökéletes természetességgel, mint amikor egy őszi falevél eloldódik a fa ágától, és gyengéden a mélybe szállingózik - megszületett bennem a minden kétséget kizáró belátás azzal kapcsolatban, hogy merre kell menjek az adott helyzetben.

Az intuíció valóban alkalmas lehet a jövőbeli szenvedés, katasztrófa, tragédia, csapda elkerülésére, legalábbis jóval hatékonyabban képes segíteni, mint a szorongás. Nem kizárt, hogy az intuíció téves - de legalább nem tartalmazza azt a cselekvési bénultságot és azokat a felesleges szenvedés-szinteket, amiket a szorongás, helyette irányt adó és definitív.

Mi lehet tehát a szorongás valódi szerepe és haszna?

A szorongás egy predikciós mező lehet, ami szimplán ennyit üzen: “nem ismerünk minden részletet, itt akár valami veszélyes is történhet”. Ez változó mértékben, de életünk minden egyes helyzetére igaz, éppen ezért nem téved, aki állandóan szorong. A pillanatok, melyekben megnyugszunk, illuzorikusak és hamisak. Ilyenkor képesek vagyunk elhitetni magunkkal, hogy nem érhet veszély, ami nyilvánvaló, - de nagyon jól funkcionáló és hasznos - badarság. Aki viszont a szorongását problémamegoldáshoz szándékozik használni, az mindenképpen elbukott, ugyanis az erre a célra nem alkalmas.

A szorongás előszele lehet az intuíciónak, de megeshet az is, hogy a félelmet készíti elő. Megágyaz e két mechanizmusnak, amiből az első inkább döntéshelyzetekben, a második pedig veszélyhelyzetekben játszhat szerepet (persze lehetnek kombinált szituációk). A szorongás előfeszíti a testemet és érzékelésemet arra, hogy az érkező támadást hamarabb kontextusba tudjam helyezni (a már meglévő fenyegetett hangulatnak köszönhetően), s hogy szervezetem hamarabb mobilizálódhasson a félelmi reakció által, gyorsabban legyek képes elfutni/visszatámadni. Az intuitív döntéshozatalhoz szintén alapanyagot szolgáltat, üzenete csak ennyi: figyelj. Nem mondja meg, mire, és hogy pontosan mi a baj, de olyan mentális állapotba hoz, amelyben egyáltalán felmerül valaminek a fontossága, és lehetővé válik, hogy a jövőben döntést tudjunk (majd) hozni azzal kapcsolatban.

Feleslegesen szorongok, vagy tényleg valami baj van? A válasz: több, mint valószínű, hogy feleslegesen, a döntéshozásban (a közeledő baj elkerülésében) ugyanis nem játszik közvetlen szerepet a szorongás. Ahhoz intuíció kell(het), ami pedig - ha megjelenik - tiszta lesz, világos, sürgetés nélküli. Nem lehet erőltetni, vagy jön, vagy nem. S ha már megvan, lesz elég idő elindulni a választott úton. Ha nem, ott lesz a félelem, ami automatikusan irányítja majd a cselekedeteinket.

Ha a veszély gyorsabban jön, mint felkészülhettünk volna rá, a veszély gyorsabban jött, mint fel lehetett volna készülni rá. Esélyünk sem volt, de legalább addig a pontig nem rágott minket szét a szorongás.

Aki szorong, annak mindig igaza van. Aki mindig komolyan veszi a szorongását, annak soha.

A posztot a következő komment inspirálta: